Atlétika
Krizsán Xénia
MTK legendárium | 88. rész
1944. augusztus 15. Sötét lap az MTK almanachjában, mert ez Brüll Alfréd hivatalos holttá nyilvánításának napja. 8. rész. Szekrényessy Attila sorozata.
A kecskeméti téglagyár embertelen körülményei közé jutott deportáltak – így Brüll elnök – számára is mind nyilvánvalóbbá vált a sötét jövő, mely eleinte ausztriai, majd utóbb lengyel területeken fekvő megsemmisítő táborok rémével fenyegetett. Kecskemét maga volt a pokol, nem véletlenül nevezték utólag a legnyomorúságosabb hazai tábornak.
A magyarországi zsidó szervezetek is érezték a helyzet tragikusságát, ezért lehetőségeikhez mérten igyekeztek minnél több honfitársukat megmenteni a nyilvánvaló pusztulástól. Ennek volt köszönhető, hogy a végleges deportálás előtti napokban – pesti cionista szervezetek – hamis papírokkal tizenhárom embert sikeresen menekítettek ki a téglagyár poklából.
Az ottmaradt több mint ötezer ember sorsa azonban így végleg megpecsételődött. Tehetetlen, rezignált állapotban várták sorsuk beteljesedését. Zöldi táborparancsnok élet-halál uraként rendelkezett emberi sorsok felett, és állította össze a gázkamrába indítandó transzportok listáit. A kecskeméti gyűjtőtáborból állítólag két szakaszban, június 27-én (Sós Endre szerint 26-án) és 29-én indultak a transzportok Auschwitz-Birkenauba.
A szemtanú Sós, aki Brüll Alfréddel együtt volt a tábor foglya, a deportálás előtti éjszaka nyomorúságairól (Révész Bélával kapcsolatban) így ír: „A deportálás előtti éjszakán mellettem feküdt a sárban – és mivel az izgalomtól nem tudtunk aludni –, reggelig beszélt (...) SS-legények és csendőr-pribékek sétáltak minduntalan mellettünk. Révész Béla arról is beszélt, hogy ott, a kecskeméti téglagyárban értette meg igazán Ady Endre híres költeményének a „Bélyeges sereg”-nek az értelmét. Ott tudta meg a teljes valójában, hogy mit jelent „bélyegesnek” lenni. Révész Bélát balsejtelem gyötörte ezen a kecskeméti éjszakán. (...) Azt hajtogatta, hogy nem fogja megérni a szabad Magyarországot (...) hanem valahol idegen tájakon fog eltünni egy tömegsírban”
Ezen a pokoli éjszakán, mikor már minden elítélt tisztában lett sorsával és a rá váró szenvedésekkel, többen önkezükkel vetettek véget életüknek, ahogy a neves festő Farkas István (1887-1944) megfogalmazta: „Ha ennyire megalázzák az emberi méltóságot, már nem érdemes tovább élni”.
A tragikus június 26-i éjszakáról Sós Endre így ír: „A szörnyű légkörben a deportálás előtti éjszakán 50-60 öngyilkosság történt. Méreg, borotva, zsineg. Amíg élek megjelenik előttem álmatlan éjszakákon két régi ismerősöm eltorzult arca. Korvinyi Vilmos, BSZKRT műszaki főtanácsos és felesége a közelemben vettek be mérget. A férfit holtan dobták az árokba, a nőt haldokolva rúgták a vagonba... Tizenhárom koraszülési eset is volt a téglák között. Zöldi Márton mindezeken nevetett. Kecskemétről indult a halálba – Zöldi parancsára – Révész Béla, Kardos István, Kőnig Géza, Morgenstern Gyula, hogy ezzel a néhány újságíró névvel kezdjem...és innen indultak Auschwitzba Szalai Emillel és Klug Emillel az élükön a pesti ügyvédi kar legjobbjai, és innen távoztak el mindörökre Brüll Alfréd, a magyar sport nagy fejlesztője, Szegő Sándor a magyar ipar egyik pionírja és a többiek...”
Brüll Alfréd – a legnagyszerűbb sportolók tartásával – az utolsó pillanatig sem adta fel, puszta létezésével küzdött és tiltakozott a zsankoság állati rendszere ellen...
